Miért aktuális még mindig a Szólíts a neveden?

A Szólíts a neveden igazi világsiker volt. Mind a könyv, mind a film mélyen meghatotta az embereket. És mint minden sikeres “projekt” esetében, ebben is akadtak ellenzők. Hiszen ami sikeres az megosztó is egyben.

Ballagjunk kicsit vissza az időben. A Szürke ötven árnyalata hasonlóképp éveken át vezette a bestseller listákat, és mindamellett, hogy a két műfaj természetesen ég és föld távolságban van egymástól (vagy inkább a Naprendszer legtávolabbi csillaga messzeségében) a kritikus tömegek legalább annyira elárasztották magát a történetet, mint a Szólíts a neveden esetében.

A Szürkében A bántalmazó kapcsolat merült föl, és persze az az érdekesség is, hogy a korábban csak és kizárólag romantikus megközelítésű történeteket bújó női olvasók meglepetésre sokkalta keményebb szexuális együttléteket bemutató irányt favorizáltak, sőt talán ajnároztak is. Persze mindenki megmagyarázta, hogy tulajdonképpen ez két külön világban élő ember megható egymásra találása, de ne bohóckodjunk már, hogy ez a sztori a különböző szexuális együttlétek nélkül ugyanakkorát robbant volna.

És ugyanez igaz a Szólíts a neveden-re is, csak más megközelítésben

Ahogy André Aciman, a szerző nyilatkozta, szándékosan választotta két férfi szerelmi történetét, hiszen a nő-férfi kapcsolatok már túlságosan sablonosak voltak. Nos, kétségtelenül bejött neki.

De miért?

Az érzelmek miatt természetesen. Mert mindannyiunknak vannak nyári emlékeink, amelyek szerelemhez kötődnek. Táborokban, családi nyaralásokon megismert kapcsolatok, amelyek többsége elválással végződött

És ebben az összefüggésben lényegtelen, hogy az illető férfi vagy nő. Csak a megélt érzelmek számítanak. A szép és lélekbe markoló emlékek, amelyek a könyv olvasása közben vagy a film alatt törtek elő belőlünk.

Az aktualitás azonban a cikk írásának pillanatában sajnos más apropóból is igaz

Két férfi szerelme különleges, és talán sértés nélkül mondhatjuk, hogy a “természet” ellen való. Hiszen alapból ahhoz szoktunk, hogy egy párkapcsolat férfi és nő között jön létre. Ezért sokan idegenkednek az ilyesfajta sztoriktól. Viszont azért, mert a világ egy szegmenséről nem szeretnénk tudomást venni, azért beléjük rúgni sem kellene. És tekintve, hogy a gender kérdést sikerült politikai szintre emelni vagy inkább süllyeszteni a “Pedofil törvény” segítségével, így felszínre törhetett a gyűlölködés. A politikai nézetek ütköztetése, ami természetesen az egyéneken csattan.

Persze az egyének is tehetnek erről. Mert az egyszerűbb utat választva szajkózzák azt, amit a szájukba adnak. Onnantól pedig édesmindegy, hogy ugyanezen emberek között például férfiak esetében mekkora számban vannak olyanok, akik magányos óráikban a felnőttfilmes gyűjtőoldalakon (Pl: Pornhub) barangolva izgalommal figyelik két nő csókolódzását meg egyéb tevékenységeit…

Szívesen megkérdezném, hogy mégis milyen nyomást érzékelnek az arra érzékenyek, hogy nekünk kötelező lenne “Szivárványozni”? Hogy tanítani kellene a gyerekeket a homoszexualitásra? Konkrétan hol jelenik ez meg?

A szivárványt magyar zászlóval szembe állítani ugyancsak érdekes. Az egyik eszmét, irányvonalat, a másik nemzetet testesít meg. De hát miért ne mosnánk őket össze, hiszen így majd dúlhat az ellentét az emberek között. Ha szivárványozol, nem akarsz egy kisebbséget azonnal elutasítani, akkor magyar sem vagy.

Mondom ezt úgy, hogy én sem vadászom azokat a pillanatokat, amikor csókolódzó férfiakat láthatok (mondjuk más párokra sem), vagy furcsán tekintek egy férfira, aki nőnek öltözik. Sőt. A Pride-ot sem tekintem egy feltétlenül szükséges rendezvénynek, ami nélkül ne lehetne melegnek lenni. De, hogy emiatt lenézzek, undorodjak, megkülönböztessek, gyűlölködjek…Köszönöm, nem.

Ugyan lehet, hogy az LMBTQI tagjai nem örülnek ennek, de bennem sajnálat alakult ki inkább.

Az a fajta együttérzés, hogy micsoda küzdelem lehet az életük. Mert nem élhetnek olyan életet, amilyet szeretnének, mert elkezdik érezni, hogy mások, és ezt mire tudatosítanák magukban már rég kapják a társadalmi normák szerinti “elvárásokat”. Egy fiút jogosan a lányokról kérdezgetik…És nekik harcolniuk kell önmagukkal, az elfogadással. Mintha csonkán születtek volna (merthogy pont annyira tehetnek a szexuális hovatartozásukról, mint a sérülten születettek a fogyatékosságukról).

És a Szólíts a neveden talán ezt a kaput képes megnyitni, akárcsak a Bohém Rapszódia. Mert mindkettőben megláthatjuk azt, hogy a küzdelem, a fájdalom, ami a melegséggel összefüggésben adódhat nem különbözik a heteroszexuálisok világában lévő problémáktól, az elfogadásról, a magányról vagy éppen a szerelmi csalódástól. Hogyha bármilyen ok, körülmény elszakít minket attól, akit szeretünk.

Kiemelt Kép. © Zzorik | Dreamstime.com

Oszd meg másokkal