Olaszországnak különleges filmes pillanata volt, amikor a Szólíts a neveden helyszínéül választották. Ha olvastad André Aciman azonos című regényét, tudod, hogy Elio és Oliver első igazán meghitt pillanatai a Bordighera körüli dombokon játszódnak.
De nem ők voltak az elsők, akik bejárták Bordighera rejtett ösvényeit.
Claude Monet évtizedekkel korábban már ott festett – és komoly kihívás elé állította a hely látványa. Olyan színekkel és formákkal találkozott, amelyeket korábban soha nem próbált meg vászonra vinni.
Elio titkos helye
A regényt jól ismerő rajongóknak bizonyára ismerősen csengenek ezek a sorok:
„Ez itt az én helyem. Csak az enyém. Ide járok olvasni. Meg sem tudnám mondani, hány könyvet olvastam el itt.”
Elio elviszi Olivert erre a titkos pontra, és elmeséli, hogy Monet is ide járt festeni.
A tengerre néző öböl, az emberi beavatkozás hiánya, a csend – mind olyan képek, amelyek nemcsak a regény világát határozzák meg, hanem Monet festményein is visszaköszönnek.
Monet Bordigherában
Monet 1883-ban, 43 évesen járt először Bordigherában. Barátjával és festőtársával, Auguste Renoirral utazott a Földközi-tenger partjára. Útban Olaszország felé meglátogatták Paul Cézanne-t is Marseille közelében.
1884-ben Monet visszatért – egy eredetileg háromhetesnek tervezett útra, amely végül három hónapig tartott. Ez idő alatt több nézetből is megfestette a várost.
Sok festő választotta Bordigherát témájául, de Monet mást akart. Nem a panorámát festette meg, hanem a növényzetet: a sűrű lombozatot, a pálmákat, az olajfákat. A táj és az épületek csak mellékszereplőként jelentek meg.
Ez új színhasználatra kényszerítette. Olyan tónusokat próbált ki, amelyek korábban idegenek voltak számára – és ez egyszerre lelkesítette és frusztrálta. Attól félt, nem tudja megragadni a hely lényegét.
Monet levelei
Feleségének, Alice Hoschedének így írt:
„Rendkívül nehéz megfesteni és nagyon időigényes, főként azért, mert ritkák a nagy, önálló motívumok. Túl sűrű a lombozat, túl sok a részlet. Borzasztó megfesteni, mert én az elszigetelt fák és a nagy terek embere vagyok.”
Ez a küzdelem különös párhuzamot mutat Elio és Oliver történetével is: a vágy, amely túl sűrű, túl intenzív, mégis megfoghatatlan.
Aciman és Bordighera
André Aciman maga is erősen kötődött Bordigherához. Egy interjúban így fogalmazott:
„Ez egy olyan hely, amelyhez kötődsz, és újra és újra meglátogatod. Vannak helyek, amelyek valahogy hívogatnak, elvarázsolnak. Fogalmad sincs, miért, de végül csak hallgatsz a hívásra, és mindenféle fenntartás nélkül leszállsz a vonatról…
Tizennégy éves lehettem, amikor először jártam Bordighera mellett. De igazán csak jóval idősebb koromban mentem oda: a harmincas éveim közepén.”
Egy különös egybeesés
Tudtad, hogy a regényben említett Monet-festmények egyike ma a Los Angeles-i Hammer Múzeumban található?
Igen, abban az intézményben, amely Armie Hammer családjához köthető – annak a színésznek a családjához, aki Olivert alakította a filmben.
Armie Hammer az intézmény egyik tiszteletbeli igazgatója is volt.
Kiemelt kép: Claude Monet – View of Bordighera (1884)
