A Szólíts a neveden egyik legemlékezetesebb jelenete sokak számára Elio és az apja beszélgetése a film végén. Ez az a pillanat, amelyre a nézők gyakran visszagondolnak, és amely a stáblista után is velük marad. Michael Stuhlbarg játéka és Mr. Perlman monológja azóta is újra és újra előkerül a rajongói beszélgetésekben — főleg azért, mert nemcsak Elióról szól, hanem arról is, amit az apa magáról elárul, akár kimondva, akár hallgatva.
Sokan viszont félreértelmezik. A Szerző elmagyarázza mi van mögötte.
„Mikor a legkevésbé várjuk, a természet egyszer csak megtalálja a leggyengébb pontunkat.” – mondja Samuel összetört szívű fiának, Eliónak. „De, ne feledd, hogy itt vagyok. Most azt kívánod, bár semmit sem éreznél. Talán soha nem akartál érezni semmit. És lehet, hogy nem velem szeretnéd megbeszélni mindezt, de kétségtelen, hogy valamit igenis éreztél”.
Majd így folytatja:
„Nézd, csodaszép barátságotok volt. Talán több is volt annál. És én irigyellek érte. ……… Hadd mondjak még valamit, csak hogy tisztán láss. Éreztem már hasonlót, de ilyenben nem volt részem.
Mert valami mindig visszatartott…vagy az utamba állt.”
Amikor Elio megkérdezi, hogy az anyja tud-e minderről, az apja egyszerűen válaszol:
„Nem. Szerintem nem”.
Sok néző számára ez a beszélgetés jóval többet jelent annál, mint ami elhangzik benne. Samuel szavait sokan úgy értették, mint egy kimondatlan megbánást egy olyan szerelem miatt, amelyet soha nem élt meg igazán. Sőt, egyesek szerint a monológ arra is utalhat, hogy ő maga is vonzódott férfiakhoz. Az az olvasat pedig, hogy Mr. Perlman nemcsak a szerelemért, hanem annak megélésének lehetőségéért is irigyli a fiát, mára széles körben elfogadottá vált.
De vajon valóban ezt akarta közvetíteni ez a monológ?
Egy GQ-nak adott interjúban André Acimant kifejezetten erről az értelmezésről kérdezték. A filmben elhangzó monológ szinte szó szerint szerepel a regényben is, és Aciman egyértelművé tette: amikor megírta, nem ez a jelentés vezette.
Egyáltalán nem ez volt a szándékom, amikor megírtam a könyvet” — mondta Aciman.
Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a film teret ad ennek az olvasatnak.
„A film tulajdonképpen igazolta ezt a megközelítést. És azt kell mondanom, hogy számomra is érvényes értelmezés lett az apa beszéde. Lehet, hogy az apa vonzódott férfiakhoz, lehet, hogy nem — ezt a könyvből nem tudjuk.”
Aciman tudatos különbséget tesz a regény és a film között. Míg a film lehetőséget ad arra, hogy többet gondoljunk Samuel belső világáról, a könyv nyitva hagyja ezt a kérdést.
„A filmből joggal lehet erre következtetni. A könyvből viszont nem. Amikor később [a folytatásban] elválik a feleségétől, az nem azért történik, mert homoszexuális hajlamai lennének, hanem egyszerűen azért, mert valami nem működött a házasságukban.”
Talán éppen az teszi ezt a monológot ennyire erőssé, hogy nem ad egyetlen, végleges választ. André Aciman nem azért írta meg, hogy részletesen feltárja Mr. Perlman múltját, és a film sem kényszerít ránk egyetlen jelentést sem. Helyet hagy — Eliónak, és nekünk is. Talán ezért fontos ez a jelenet ma is: mindenki egy kicsit mást hall ki belőle, attól függően, hol tart éppen, és mit visz magával, amikor újra megnézi.
Kiemelt kép: film still © Sony Pictures
