Most már biztos: Az eredeti szereplőkkel folytatódik a Szólíts a neveden

A Szólíts a neveden kétségkívül az évtized egyik legszebb szerelmes filmje volt, amit olyan érzékiséggel adaptáltak André Aciman azonos című regénye alapján, hogy a négy Oscar-jelöléséből a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó díjat el is nyerte.

Bár a film óriási sikere és a meg nem filmesített utolsó fejezet a rendezőt nagyon hamar a lehetséges folytatás felé terelte, Luca Guadagnino mégis várni akart még vele. A könyv utolsó fejezete ugyanis időben távolabb játszódik a már ábrázolt korszaktól, és színészeinek érniük kell még a szerephez. Úgy röpke harminc évet.

Hammer is szkeptikus volt a folytatást illetően, nem volt meggyőződve arról, jó ötlet-e hozzányúlni egy több szempontból tökéletesnek tekintett filmhez: „ Az első film nagyon különleges volt mindenki számára, aki részt vett a készítési folyamatban, és akárki látta is a végeredményt, valami mélyen megérintette őt, és üzenettel is szolgált neki. Több szempontból is tökéletes lett a film és ha készítünk egy második részt, azzal azt kockáztatjuk, hogy sokan csalódni fognak benne. Részletekről továbbra sem beszéltünk a többiekkel, de ha készül belőle egy csodálatos forgatókönyv, és Timmy és Luca is benne vannak, akkor igazi s*ggfej lennék, ha nemet mondanék. Ugyanakkor viszont úgy érzem, hogy az első film nagyon is különleges volt, miért nem lehet meghagyni csak úgy?

Habár könyvben már megjelent a Szólíts a neveden folytatása Találj rám!/Megtalállak címmel, sokáig nem lehettünk benne biztosak, mikor valósul meg a mozgóképes feldolgozás. Most azonban úgy tűnik, nemhogy megvalósul, de egy interjúban Luca Guadagnino rendező azt is megerősítette, hogy az eredeti szereplőkkel.

A 2017-es film direktora elmondása szerint a tervezettnél többet kell majd várni a folytatásra, elvégre a koronavírus-járvány megannyi produkcióhoz hasonlóan ennek munkálatait is hátráltatja. Az IndieWire egy olasz lapra hivatkozva azt írja, hogy a rendező már éppen útnak indult volna tárgyalni a potenciális forgatókönyvíróval a második részről, mire Lombardiát karantén alá vonták, így ő Milánóban ragadt.

„Megbeszéltünk egy találkozót Amerikában egy íróval, akit nagyon szeretek, és akinek nem árulom el a nevét, hogy a második részről beszéljünk, de sajnos minden máshoz hasonlóan ezt is le kellett mondanunk. Természetesen nagy öröm együtt dolgozni Timothée Chalamet-val, Armie Hammerrel, Michael Stulhbarggal, Esther Garrellel és a többi szereplővel. Mindannyian benne lesznek az új filmben.”

A Szólíts a neveden 2 André Aciman második regényén alapul

2019-ben Guadagnino azt mondta, hogy a folytatás eltér a Találj rám!/Megtalállak cselekményétől és hogy témájában érinteni akarja a HIV-AIDS válságot, a történet pedig valamikor 1989 és 1990 között fog játszódni. A könyv összefoglalója szerint “Elio apja, Samuel Firenzéből Rómába utazik, hogy meglátogassa Eliót, akiből időközben egy sikeres zongoraművész lett. A vonaton való véletlenszerű találkozás egy gyönyörű fiatal nővel felforgatja Sami terveit és örökre megváltoztatja az életét. Elio hamarosan Párizsba költözik, ahol ő is egy viszonyba bonyolódik, míg Oliver, aki most egy családos New England-i egyetemi tanár, hirtelen azon kapja magát, hogy egy visszautat tervez Európába. ”

A folytatás ezúttal nem csak Olaszországban játszódik majd, sőt a rendező úgy fogalmazott, hogy a páros igazi világ körüli útra fog indulni. Részünkről alig várjuk, hogy elmerüljünk a romantikus sztoriban.

 

Forrás: Puliwood.hu

Oszd meg másokkal