6 ok, amiért nagyon várjuk a Szólíts a neveden című film folytatását

6 ok, amiért nagyon várjuk a Szólíts a neveden című film folytatását

Már 2019 tavaszán tudni lehetett, hogy érkezik a Szólíts a neveden folytatása, ma pedig már azt is kijelenthetjük, hogy hasonlóan nagy siker lesz, mint az első rész. Miért is várjuk már most epekedve a Találj rám című mozit? Lássuk csak!

A 2010-es évek egyik legmeghatározóbb és legnépszerűbb szerelmi története kétségtelenül a Szólíts a neveden című regény és a belőle adaptált film. Egy emberként varázsolt el mindenkit André Aciman sztorija, amihez a rendező, Luca Guadagnino elképesztő vizuális világot álmodott. És akkor még nem beszéltünk Timothée Chalamet és Armie Hammer alakításáról, ami kétségkívül megért egy-egy misét. 2019 tavasza óta arra várunk, hogy megtudjuk, vajon visszatér-e a két színész a film folytatásában, ami a Találj rám! (Find Me) nevet kapta. A napokban erre is választ kaptunk, de nem ez az egyetlen ok, amiért már alig várjuk, hogy jegyet válthassunk a filmre.

1. Az eredeti szereplők visszatérnek

Az első és legfontosabb indok: Timothée Chalamet és Armie Hammer, illetve a többi szereplő is újra feltűnik a filmvásznon. Annak ellenére, hogy az Olivert alakító Armie Hammer először az nyilatkozta, szerinte nem kellene erőltetni a folytatást, mégis elvállalta a szerepet. Ezt maga a rendező erősítette meg. Luca Guadagnino a La Republicának adott interjújában arról mesélt, hogy a járvány miatt a forgatást csak később tudják majd elkezdeni – így az októberi premiernek is lőttek -, de mindenki visszatér az eredetei szereplőgárdából. Őszintén, te el tudta volna képzelni, hogy más színészek bújjanak Elio és Oliver bőrébe?

2. Elő a zsepikkel!

Ha az első részt nem is könnyezted meg (lehetetlen), a Találj rám alatt akkor is szükséged lesz egy csomag papírzsepire. Guadagnino egy sokkal sötétebb sztorit ígér – drámából és tragédiából sem lesz hiány, ugyanis a folytatás cselekményében az AIDS is fontos szerepet kap majd. Az első filmben erre semmilyen utalást nem tettek – az alkotók ezt úgy kerülték el, hogy az eredeti könyvben szereplő 1987-es dátumot 1983-ra módosították. A második rész 10-15 évvel később játszódik, így muszáj érinteni ezt az érzékeny témát is.

3. Visszatekintésekre is számíthatunk

Lehet, hogy nem is tudtad, de a film első részéből készült egy négyórás változat is, de a Blu-Ray megjelenésére nem kerültek fel a kimaradt jelenetek. Így arra is van esély, hogy ezeket a képsorokat flashback formájában felhasználják majd a folytatásban, amikor a szereplők újra találkoznak és felelevenítik a közös emlékeiket.

4. Oliver szemszögéből is megismerhetjük a történetet

André Aciman a Call Me By Your Name történetét Elio szemén keresztül mutatta be. A Find Me című regényben viszont néhány fejezetben Oliver a narrátor, így nem kizárt, hogy ez a filmadaptációban is fontos lesz. Arról nem is beszélve, hogy a folytatás Elio apjáról, Samiről fog szólni, így igazán bonyolult cselekménysorozatra számíthatunk.

5. Még több szerelmi szál

„Nem hiszem, hogy Eliónak feltétlenül meleg férfivá kellene válnia” – nyilatkozta Guadagnino. „Még nem találta meg a helyét. Azt gondolom, akár megint belevághatna egy intenzív kapcsolatba Marziával” – tette hozzá az alkotó. A folytatásban ugyanakkor a két férfi főszereplő újból egymásra talál, amikor 15 év után Elio felbukkan Oliver egyik előadásán. Illetve egy bizonyos Michel nevű férfi is szerepet kap Elio életében, így szerelmi szálakból biztosan nem lesz hiány.

6. Timothée Chalamet felnőtt férfiként tér vissza

Az első filmben még 17 éves kamasz fiút alakító színésznek a folytatásban már a 30-as éveiben járó sikeres zongoristát kell megformálnia. Igaz, a 24 éves színész eddigi alakításait látva – az összes filmjét felsorolhatnánk – biztosan ki merjük jelenteni, ez a feladat sem okoz majd neki gondot.

Oszd meg másokkal