C. Monet Villák Bordigherában

A Szólíts a neveden jelenetei új köntösben

Azt már tudjuk, hogy a Szólíts a neveden a buja olasz vidéki környezettel az egyik legelbűvölőbb  2017-es film. Luca Guadagnino remekműve igazi vizuális költészet, amelyben Monet-stílusú álomképek keltek életre: a napsütötte tengerpart, a kilométereken átívelő pazar aranyló  mezők, a titkos tavak és a hegyvidéki lankák bárki szívét vágyakozással töltik el.

André Aciman, a film alapjául szolgáló regény írója elmondta, hogy a helyszínt egy 1884-es Monet-festmény ihlette. Ez egy fényárban úszó, boltíves-erkélyes épület volt, amelyet vadregényes kertek vettek körül és származására az olasz Riviéra egyik kisvárosa,  Bordighera néven bukkant rá.

igy futottam anyatokkal

 

„A Monet-villa. A ház víziója. Imádtam a házat, és szerettem volna emberekkel megtölteni. Fogalmam sem volt, ki lesz majd benne” – mondta az Elle Decornak.

 

Monet_Villas at Bordighera
Monet_Villas at Bordighera

Mi lenne, ha a két művészeti jelenséget egyesítenénk és ha Elio és Oliver virágzó románca valójában Monet festményeibe ágyazódna? Nos, hála a Fülöp-szigeteki rajongónak, Mika Labrague-nak, most már tudjuk.

A lány létrehozott egy Instagram-profilt Call Me by Monet néven, ( @cmbynmonet ), ahol nagyon sajátos képeket tesz közzé. A film különböző jeleneteit ábrázolják, melyeket Monet által festett tájakra helyezett át, mindegyiket egy-egy, a szereplőktől származó idézettel kiegészítve.

 

“Ez egy szenvedélyes projekt, amelybe a regény és a film iránti rajongásom miatt kezdtem bele” – árulta el Mika – “Az ötletet a regény fejezetéből, Monet földnyelvéből kaptam.

 

A könyv szerint itt volt az a hely, ahol Monet festett, és ahová Elio elhozta Olivert is. Aztán egy nap, miután barátommal megnéztük a filmet, beszélgettünk arról, hogy Monet festményei és a film díszletei nagyon hasonlóak és ugyanolyan hangulatúak voltak. A buja, zöld fák, a strandok, a virágok, mindennek a nyári  hangulata. ”

Hozzáteszi: „Több Monet festményt átböngésztem, és eszembe jutottak a film egyes jelenetei. Ezután úgy döntöttem, hogy egyesítem a két remekművet. ”

 

Úgy tűnik, hogy több mint 52 000 követővel Labrague megérintette a Szólíts a neveden rajongók csillapíthatatlan étvágyát. Azt mondja, az alkotásokra adott válasz “elképesztő” volt.

“Nem számítottam rá, hogy az emberek imádni fogják, és pozitív visszajelzéseket fognak adni”.

Labrague megemlítette, hogy nem tervezi ugyanezt a manipulációt más filmekkel/művészekkel: “De biztos vagyok benne, hogy folytatni fogom, ha valaha is megjelenik a folytatás.”

Források:

https://mashable.com/2018/03/15/call-me-by-monet-instagram/?europe=true

https://www.nssmag.com/en/pills/14180/an-instagram-profile-re-immagines-call-me-by-your-name-as-a-painting-by-monet

https://www.scoutmag.ph/25831/call-me-by-monet-beautiful-20180311/

Kiemelt kép: Instagram:@cmbynmonet

Oszd meg másokkal

Kapcsolódó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.