Az első részben arról volt szó, hogyan épült fel a Szólíts a neveden világa. De mitől érezzük ezt a világot ennyire valósnak? Most közelebbről megnézzük azokat a tereket, ahol a történet kibontakozik — a szobákat, a kertet, az utcákat — és azt, hogyan formálják észrevétlenül a vágyat, a közelséget és a mindennapi pillanatokat. Az interjú második részében Samuel Deshors látványtervező arról mesél, hogyan álltak össze ezek a helyek, és hogyan járultak hozzá apró, nagyon is praktikus döntések ahhoz a hangulathoz, amelybe annyian beleszerettünk.
A Perlman-ház
A Perlman-ház több egyszerű forgatási helyszínnél — olyan tér, ahol érezhető, hogy generációk éltek már, és hagyták ott a nyomukat. Ez tudatos döntés volt.
„Egy családi otthont kerestünk. Azt akartuk érezni, hogy a ház generációk óta a családé. A múlt súlya már ott volt, mi csak hangsúlyosabbá tettük.”
A cél nem az volt, hogy teljesen átalakítsák a házat, hanem hogy figyeljenek arra, amit már önmagában kínál. Festmények, könyvek, hangszerek, bútorok kerültek a szobákba — úgy, hogy egy értelmiségi, művészet iránt nyitott család képe rajzolódjon ki, anélkül hogy ezt kimondanák.
„Festményeket, könyveket, hangszereket helyeztünk el minden helyiségben, ehhez az értelmiségi, művész családhoz.”
A munka rétegekben zajlott: tárgyak gyűjtése régiségkereskedőktől, más olasz otthonokból, majd a végső terek összeállítása szobáról szobára, hogy semmi se hasson véletlenszerűnek.
A kert és a fák
A kert csendes, mégis fontos szereplő a filmben, különösen az intimitás és a felfedezés pillanataiban. Ami a vásznon természetesnek tűnik, az mögött sok munka állt.
„A ház évekig lakatlan volt. A kert elhanyagolt, sok minden elszáradt. Sok növényt hoztunk — vadszőlőt, rózsákat, minden gyümölcsfát.”
Néhány megoldás pedig kifejezetten rögtönzött volt.
„A tavaszi időszakban a barackfákon alig volt termés, és nem találtunk megfelelő méretű sárgabarackfát, ezért a sárgabarackos jelenetekhez barackfára akasztottunk sárgabarackokat!”
Olyan részlet, amit nézőként sosem vennénk észre — és épp ez benne a lényeg.
Biciklik, autók, mozgás
Az autók kiválasztása nehezebb feladat volt, mint elsőre gondolnánk.
„Nehéz volt elegendő autót találni ahhoz, hogy az utcai jelenetekben ne mindig ugyanaz a néhány jármű szerepeljen.”
Egy külön csapat dolgozott azon, hogy a járművek illeszkedjenek az időszakhoz és a kisvárosi ritmushoz.
A mozgás végig jelen van a filmben: biciklizések, autóutak, séták. Itt is számított a látvány.
„A bicikliket ugyanúgy választottuk ki, mint a jelmezeket — a karakterekhez illeszkedően.”
Elio biciklije más, mint Oliveré, és Marziáé sem hasonlít egyikükére sem. Még mielőtt megszólalnának, már mesélnek róluk.
Crema, Bergamo és az üres terek
Crema, Bergamo és a környező vidék terei szokatlanul tágasnak és nyugodtnak hatnak. Ez a nyitottság tudatos része volt a koncepciónak.
„Az üres terek — legyenek azok vidéki utak, Crema vagy Bergamo utcái — mind hozzájárulnak ahhoz a buborékhoz, amiről beszéltem.”
A bergamói szállószobát például nem is kellett újraalkotni.
„A szállószoba valóban egy bergamói hostelben volt!”
A helyszíneket nem próbálták „filmszerűvé” formálni — hagyták, hogy önmaguk maradjanak.
Visszatekintve
Amikor arról kérdezték, mire a legbüszkébb, Deshors nem egyetlen tárgyat vagy jelenetet említett.
„A büszkeségnél is erősebb bennem az öröm, hogy ennek a kalandnak megszületett az eredménye.”
Kevés idő és szűk költségvetés mellett dolgoztak, de a film fogadtatása mindent megért.
„Jó látni, hogy a közönség Luca tekintetén keresztül újraéli azt a történetet, amely már ismerős számára.”
A rajongók számára ez a gondosság érezhető. A Szólíts a neveden világa nem hivalkodik — egyszerűen csak beenged, és valahogy azt az érzést kelti, mintha már jártunk volna ott.
