A Perlman család villája – tér és hangulat a filmen
A Szólíts a neveden filmváltozatában néhány döntés alapvetően meghatározta, hogyan jelenik meg a történet a vásznon. Luca Guadagnino megőrizte az érzelmi magot, de megváltoztatta a körülötte lévő keretet: a cselekményt az 1980-as évek elejére helyezte, és a történetet a Cremához közeli lombardiai vidékre költöztette.
Ezek a döntések a film képeiben is jól érzékelhetők. A helyszínek ismerősnek hatnak, belakottnak, és elválaszthatatlanná válnak attól a történettől, amely bennük kibontakozik.
André Aciman 2007-es azonos című regényén alapuló Szólíts a neveden film egy fájdalmas szerelmi történetet mutat be Elio, egy koránérő tinédzser, és Oliver, a jóképű amerikai látogató között, akit Perlman professzor, Elio régész édesapja hívott el magukhoz, hogy segítségére legyen a munkájában.
A villa kiválasztása
Guadagnino kapcsolata a villával már jóval a film előtt elkezdődött.
„Szeretem ezt a helyet, és ismertem a házat” — magyarázza.
„Valójában meg akartam venni, de nem engedhettem meg magamnak. Viszont tudtam, hogy itt valami jelentőset tudok létrehozni — így filmet csináltam. Három hónappal a forgatás előtt elvittem ide a csapatomat, megmutattam nekik a házat, és ennyi elég is volt.”
A ház a filmben Villa Albergoniként jelenik meg — nem puszta háttérként, hanem olyan térként, amely meghatározza a történet ritmusát és hangulatát.
A belső világ megteremtése
Guadagnino szorosan együtt dolgozott Samuel Dehors látványtervezővel és Violante Visconti di Modrone díszlettervezővel. Bár Visconti di Modrone korábban nem a film világából érkezett, érzékenysége és látásmódja mélyen rezonált a rendező elképzeléseivel.
Közösen alakítottak ki egy belső világot, amelyet lassúság, melegség és intellektuális intimitás hat át.
„Olyan belső teret hoztunk létre, amely kifejezi, hogyan él ez az értelmiségi, kozmopolita család.”
A villa nem díszletnek hat, hanem valódi otthonnak— emlékekkel, kultúrával és felhalmozott múlttal telítve.
Nappali
Guadagnino a Villa Albergonit „a kultúra és a pihenés helyének” képzelte el — nem a gazdagság hangsúlyozására, hanem egy múltat hordozó térként. A nappali a Perlman család otthonának érzelmi középpontjaként működött.
A tér eredeti szigorúságát Visconti di Modrone textúrákkal és színekkel oldotta fel. Az egyik nagy falra japán festmények kerültek, a padlót szőnyegekkel melegítették. A kanapékat és foteleket archív Dedar textilekkel húzták be, a függönyök és asztalterítők hasonló tónusokat kaptak. A dísztárgyakat és apró különlegességeket a milánói Piva Antiques üzletéből válogatták.
A könyvek mindenhol jelen vannak — szándékosan, bőséggel.
„Ez egy akadémiai közeg — ebben a házban mindenki olvas.”
A film egyik pontján Mrs. Perlman egy több évszázados német könyvből olvas fel, gördülékenyen váltva német, olasz és angol között. A bútorok egy része a villa tulajdonosaitól származott, amelyeket zöld huzatokkal alakítottak át. Bár a rendező kezdetben vonakodott ebben a szobában forgatni, a díszlettervező végül élő, lélegző térré formálta.
Könyvtár
„Ennek a szobának minden szeglete a könyvekről szól” — mondja Guadagnino Mr. Perlman dolgozószobájáról.
A kifakult skarlátvörös kanapé a ház eredeti berendezéséhez tartozott. Bár elsőre túl kopottnak tűnt, Visconti di Modrone azonnal felismerte, milyen jól működhet a történetben.
„Figyelj, ez tökéletes — látom magam előtt Mr. Perlmant, ahogy itt ül és olvas.”
Az asztalon szétterítve ott vannak Perlman professzor hivatásának jellegzetes tárgyai: régészeti hivatkozások, papírok és személyes emlékek.
A szobában jelentős átalakítások történtek: az eredeti antik íróasztalt lecserélték, a tükröt eltávolították, a kanapé mögötti vörös tapétát pedig Dedar brokáttal fedték le. Finom utalásként Visconti di Modrone lombard királyokat ábrázoló antik kámeákat helyezett el, valamint görög–római szobrászatról szóló könyveket, régi térképeket és egy földgömböt.
Központi előcsarnok
A villa bejárata kezdetben ridegnek hatott. Hogy melegséget és mozgást vigyen a térbe, Visconti di Modrone Veronából származó, túlméretezett antik térképeket akasztott a falakra. A folyosót merev székek szegélyezik — olyan bútorok, amelyeket a Perlman család akár a villával együtt is örökölhetett.
A vázákba mindig friss bambuszlevelek kerültek.
„Ebben a folyosóban életnek kell lennie. Azt akarom érezni, hogy Mrs. Perlman kiment a kertbe, és ő tette őket oda.”
A kert
A kert kialakítását Gaia Chaillet Giusti tájépítészre bízták. Pergola épült, valamint sárgabarack- és őszibarackfákat ültettek — egyik sem őshonos Lombardiában, mégis nélkülözhetetlenek voltak a film évszakos képeihez.
„Néhány valódi, érett őszibarackot felrögzítettünk a fákra, de mások kellékek voltak” — magyarázza Visconti di Modrone.
Itt zajlottak a reggelik és a villásreggelik: lágytojással és őszibaracklével, a nyári fényben.
A forgatás után
A forgatás után mindaz, ami a Perlman család világát alkotta, lebontásra került.
Ez maradt belőle.
Fotók: Giulio Ghirardi
A cikkben felhasznált filmképek: film stills © Sony Pictures
